A kutyák az emberekkel való interakció során gyakran megfelelő reakciókat mutatnak az ember szándékos és nem szándékos cselekvéseire. Azonban ezekből a mindennapi megfigyelésekből nem világos, hogy a kutyák egyszerűen csak reagálnak a cselekvés kimenetelére, vagy képesek megkülönböztetni a cselekvési kategóriákat (szándékos és nem szándékos).
Schünemann és munkatársai (2021) tesztelték a kutyák azon képességét, hogy képesek-e megkülönböztetni az említett cselekvési kategóriákat, a „Szándékos vs. Képtelen” paradigma adaptálásával. Ez a paradigma összehasonlítja a kutyák reakcióit a szándékos és nem szándékos emberi viselkedésre.
A kutyákat (N=51) a kísérlet során egy átlátszó válaszfal választotta el a kísérletvezetőtől. A kísérletvezető jutalmat adott a kutyának a válaszfalon lévő résen keresztül. A kísérletvezető a szándékos helyzetben hirtelen megvonta a kutyától a jutalmat, és maga elé ejtette. A nem szándékos helyzetben a kísérletvezető úgy tett, mintha megpróbálná beadni a jutalmat, de a jutalom „véletlenül” kiesett a kezéből, mielőtt át tudta volna juttatni a résen, vagy a rés le volt zárva, így nem is volt lehetősége átjuttatni. Tehát minden kutya három feltételt kapott: az első helyzetben a kísérletvezető szándékosan visszatartotta a kutyáktól a jutalmat, a második és a harmadik helyzetben akaratán kívül tartotta vissza, vagy azért, mert ügyetlen volt, vagy mert fizikailag akadályozták abban, hogy átadja a jutalmat a kutyának. Mindhárom helyzet végeredménye azonos volt, csak abban különbözött a cselekvés, hogy szándékosan vagy nem szándékosan lett végrehajtva.
A kísérlet során a kutyák várakozási viselkedését figyelték, pontosabban, hogy mennyi ideig várnak a kutyák, mielőtt megkerülik a válaszfalat és megközelítik a jutalmat? Azt jósolták, hogy ha a kutyák képesek felismerni az emberi szándékos cselekvést, akkor tovább kell várniuk, hogy megközelítsék a jutalmat a szándékosan hátráltatott helyzetben, mivel tudják, hogy nem jár nekik a jutalom, míg a véletlenül hátráltatott helyzetekben hamarabb közelítenek, mert tudják, hogy megkaphatják a jutalmat.
A kutyák egyértelműen különbséget tettek a szándékos és a nem szándékos visszatartás között. Tovább vártak, hogy megközelítsék a jutalmakat, amikor a kísérletvezető szándékosan visszatartotta azokat, mint amikor nem szándékosan tette ezt. A nem szándékos helyzetek közül pedig az ügyetlenség miatti visszatartásnál is többet vártak a blokkolt visszatartáshoz képest. Egyéb spontán várakozási viselkedések is megjelentek a szándékos visszatartási helyzetek esetében. A kutyák leültek vagy lefeküdtek. Előfordulhat, hogy fenyegetőnek vagy összezavarónak értékelték a jutalom szándékos visszatartását és saját belső állapotukat igyekezték csökkenteni a felvett viselkedéssel. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a felvett viselkedéssel rá akarták venni a kísérletvezetőt a jutalom átadására, hiszen az „ül és fekszik” gyakran jutalmazott és kért viselkedések a kutyáknál.
Hasonló módon a szándékosan visszatartott jutalom helyzetben a kutyák farokmozgása lelassult vagy teljesen meg is szűnt. A farok mozgásának leállítását és lassítását a figyelmesség jeleként értelmezhetjük, ami előfordulhat, amikor a kutyák megpróbálják értelmezni a zavaros helyzeteket. A kutyákat megzavarhatta, hogy a kísérletvezető hirtelen szándékosan visszatartotta a jutalmat. Ez megszakította azt a kialakult mintát, hogy a kísérletező egyik jutalmat a másik után adja. Ezzel szemben, amikor a kísérletvezető megpróbálta beadni a jutalmat, de nem sikerült, ez nem szakította meg ezt a mintát, és ennek megfelelően nem adott okot a zavarra.
𝐒𝐜𝐡ü𝐧𝐞𝐦𝐚𝐧𝐧 é𝐬 𝐦𝐮𝐧𝐤𝐚𝐭á𝐫𝐬𝐚𝐢 (𝟐𝟎𝟐𝟏) 𝐤𝐢𝐦𝐮𝐭𝐚𝐭𝐭á𝐤, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐚 𝐤𝐮𝐭𝐲á𝐤 𝐤é𝐩𝐞𝐬𝐞𝐤 𝐦𝐞𝐠𝐤ü𝐥ö𝐧𝐛ö𝐳𝐭𝐞𝐭𝐧𝐢 𝐚 𝐜𝐬𝐞𝐥𝐞𝐤𝐯é𝐬𝐞𝐤 𝐤ü𝐥ö𝐧𝐛ö𝐳ő 𝐤𝐚𝐭𝐞𝐠ó𝐫𝐢á𝐢𝐭 é𝐬 𝐦𝐞𝐠𝐡𝐚𝐭á𝐫𝐨𝐳𝐧𝐢, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐞𝐠𝐲 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐢 𝐜𝐬𝐞𝐥𝐞𝐤𝐯é𝐬 𝐬𝐳á𝐧𝐝é𝐤𝐨𝐬 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐧𝐞𝐦 𝐬𝐳á𝐧𝐝é𝐤𝐨𝐬-𝐞.
Források:
Schünemann, B., Keller, J., Rakoczy, H., Behne, T., & Bräuer, J. (2021). Dogs distinguish human intentional and unintentional action. Scientific Reports, 11(1), 1-9.